|
|
 |
 |
 |
Egyetemi
Program
Egyre több üzleti vállalkozás oldaláról merül fel az igény, hogy SAS-tudással
rendelkező, magasan képzett szakembereket alkalmazzon. A SAS Egyetemi
Programjával igyekszik lehetővé tenni, hogy az üzleti életbe kikerülő
friss diplomások már rendelkezzenek ezen tudás alapjaival.
 |
A vállalatok egyre inkább elvárják, hogy az egyetemet
frissen végzettek a legújabb technológiai ismereteket is fel tudják
mutatni. Mindez óriási kihívás elé állítja a felsőoktatási intézményeket,
akik üzleti vállalkozásoktól várják a segítséget, hogy képesek legyenek
hallgatóiknak a legfejlettebb módszerekkel és eszközökkel kapcsolatos
ismeretek átadását is biztosítani. |
Küldetésünk tehát kettős: egyrészt ellátni a szervezeteket azon képességekkel,
amelyek intelligens stratégiájuk megvalósításához szükségesek, másrészt
friss technológiai tudással felvértezni és ezáltal piacképessé tenni a
jövő szakembereit.
A SAS Egyetemi Programja mindezt a tudást több csatornán keresztül igyekszik
elérhetővé tenni a felsőoktatási intézmények hallgatói számára. A SAS
partnerkapcsolatot létesít egyetemekkel,
így a diákok egyetemeiken keresztül egyszerűen hozzáférhetnek a SAS rendszerhez,
annak egyes részeit az egyetemeken meghirdetett kurzusokon alaposan megismerhetik.
Az ismeretek átadásának másik útját a SAS diákklubja, a SAS
Masters' Club keretében szervezett további szemináriumok, kurzusok
jelentik. |
 |
|